Iskolánk története

VISSZAEMLÉKEZÉS A FAZEKAS ISKOLA INDULÁSÁRA

Kisgyörgy István
2003

17 éve lesz, hogy ebben a teremben beszélhettem. Megtisztelő és számomra megható, hogy az Igazgató Kartásnő felkért, hogy a Fazekas indulásának, munkásságának kezdetéről, az alapozásról idézzem fel az emlékeket. Hálás vagyok, mert 2 hete a régi jegyzetek, emlékek, fényképek között kutatva sok szép élményt élhettem újra. Szeretném, ha mai előadásom az idősebb és fiatalabb kartársaknak is élményt nyújtana.

1963. szeptember 1-ét jegyzik a Fazekas indulásának

Utána 20 tanéven át, mintegy 200-szor kellett hallgatni itt a nevelőtestületnek előadásaimat. Igyekeztem mindig felkészülni, olyan gondolatokat nyújtani, ami az iskola, a testület munkáját az adott körülmények között, és a felsőbb utasításokat – a helyi adottságokra sajátosan alkalmazva segíti, előreviszi.

Most a 37. tanévben nyugodtan állíthatjuk, hogy a közel 4 évtized eredményes, sikeres volt. Csak példának említem, hogy 1999. elején a Miskolcról kiadott közvélemény kutatás szerint a város általános iskolái között, a Fazekas magasan a legjobb.

De emlékezzünk az indulásra.

Abban bizonyos pártállami 4 évtizedben a sok zavaros, alaptalan nézet között az iskoláról egy olyan hibás képet alakítottak ki, hogy új épület = jó iskola; régi épület = rossz iskola. Így volt olyan szülő aki 8 év alatt, mindig az új iskolába vitte gyermekét.

Az alapító testület többsége, még a II. világháború előtt szerzett képesítést, s alapozta meg nevelői gondolkodását, magatartását. Mi abban a tudatban éltünk, dolgoztunk, hogy az iskolát a gyerekek, a nevelők, a szülők közössége alkotja, az adott, sajnos „változó” társadalmi körülmények között. Az épület csak foglalat, adottság, ami segíti, vagy nehezíti a nevelés, oktatás eredményeit.

Ez az épület nem azokra a feladatokra épült, mint amit az akkori városi vezetés bele erőszakolt.

De nézzük az akkori társadalmi körülményeket. Az 1950-es években hazánk és Miskolc a „sztálini gigantománia” gondolatkörében élt. „Óriáskohót” építünk egy olyan országban, ahol nincs vasérc, és koksz. Ez a gigantománia az iskolákra is kiterjedt.

Miskolc belvárosa akkor iskolákkal elég jól el volt látva, hála városunk történelmi vezetőinek. Ezeket az évszázados nevelési hagyományokat szándékoztak felszámolni, amikor az Észak-magyarországi Tervező Vállalatnál az első 24 termes iskolára megrendelést adtak.

Krisztik Pál építész-tervező mérnök kapta feladatául, hogy a Megyei Börtön és az akkor még nyílt mederben csordogáló Pece patak közét zárja le iskolával. Így születik meg a hosszú 5 szintes épület, a legolcsóbb technikával. (előre gyártott vasbeton pillérekből készült rács-szerkezet, amibe később helyezik be a födémeket és közfalakat.) Akkor egy tanterem építési költségelőirányzata 600 000 Ft. A mi iskolánkat 500 000 Ft-ból hozták ki. (Krisztik mérnök úr ma is városunk köztiszteletben álló, tekintélyes tervezője.) jól ismeri a várost. Nincs még Sportcsarnok, de igazán jó tornaterme se. Tervez egy 500 m2-es tornatermet, „karzattal” és öltözőkkel, zuhanyozókkal, orvosi rendelővel úgy, hogy mindez külön bejárattal elkülönül az iskolától. A „lelátónak” alkalmas karzatot a város „megtakarít ja”, de a hozzá vezető lépcső helyét már nem lehet törölni. A gépész terveket dr. Bíró Antal végzi, akinek felesége itt tanított, lánya itt tanult.

Krisztik Pál terve szerint egy testnevelés tagozatú iskolának lenne itt helye. De érvényesültek a „társadalmi hatások”.

Előzmények:

1888-tól a Városháztéren működik a Római Katolikus Érseki Lánynevelő intézet. 6 éves kortól 18-19 évesig fogadja a lányokat. 1948-ban államosítják. 1950-ben Állami Tanítóképző lesz, s gyakorló iskoláját Szűcs Lóránd (volt református kántortanító) kiváló zenész vezeti. A tanítóképzőt többi intézettel egyszerre megszüntetik, s a gyakorló iskolából a 34. sz. Ének Zenetagozatú Általános Iskola lesz. Élén Szűcs Lóránd igazgató.

A Palóczy utcán 1837-től működik a Református Nőnevelő Intézet, mely a leghíresebb igazgatójáról a „Tóth Pál” nevet viseli 1948-ig az államosításig. (Helyén ma a Kandó Kálmán Ipari Szakközépiskola.) A reformátusok is 6-18-19 éves korosztályban nevelik lányaikat.

A Kossuth u. 13. sz. alatt a minorita rend által irányított római katolikus fiúiskola is már közeli 100 éves hagyományokkal rendelkezik.

Ezt a 3 történelmi iskolát fogják 1963-ban a Fazekasba zsúfolni.

De nézzük meg, milyen lesz az épület. A Borsodi Állami Építőipari Vállalat kapja a nagy feladatot. Kettőt is egyszerre. Építi a „híres-hírhedt” avasi kilátótornyot. Ennek 1963. augusztus 20-ra politikai célzattal kell elkészülni. Nagy avatási ünnepély, jutalmak, kitüntetések hullanak. (17 év múlva a feljáratot cserélni kell, mert életveszélyes.) Párhuzamosan épül a Fazekas. Akkor dolgoznak amikor jut rá idő, abból ami anyag jut. Nem is készül el szeptemberre. Csak 3 emelet áll vakolatlanul. A földszinti részeknek körvonalai sejthetőle Az „udvar, felvonulási terület” mészgödrökkel, anyaggal, állványokkal. Tudomást sem vesznek arról, hogy szeptember 1-jén tanítani kell benne. Csak 1 év múlva vesszük birtokba a napközit, 2 év múlva a tornatermet. Nincs átadás-átvétel, nincs feljegyzés róla, csak bejönnek a gyerekek, tanítanak a nevelők, s időnként a szeptemberi nyitott ablakokon át állványokról beszél a tanterembe egy-egy építőmunkás. A kazánokról az első fűtési szezon után derül ki, hogy selejtgyártmányok. Kicserélik a 7 db széntüzeléses „Marabu VIII”-as kazánokat.

2 év múlva perrel kényszerül a BÁÉV a tantermek PVC padlóját parkettára cseréli. Örökre megharagszanak, hogy egy pedagógus pert nyer a vállalati szakemberek, jogászok ellen.

Abban az időben a közületi építkezésekre volt egy rendelet, hogy az építési költség egy bizonyos részét képzőművészeti alkotásra kell fordítani. Krisztik Pál tervező-mert sportiskolát képzelt a tervezéskor – megkereste az akkor elismert szobrászművészt Budapesten – Grandtner Jenőt – s rendelt egy Toldi bronz szobrot. Szerinte ez jól szimbolizálta volna a sport és az irodalom kapcsolatát, s a sportiskolai nevelési eszmét. Az alkotás gipsz mintája elkészült a 2. tanévben, de a Képzőművészeti Kivitelező Vállalat bronz hiányra hivatkozva nem vállalta a kiöntést. Grandtner művész úr elintézte, hogy ha az iskola 6 q bronzot gyűjt, s átadja a MÉH vállalatnak, a szobor elkészülhet. Gyerekeink lelkesen vállalták, hozták a törött kilincseket, vízcsapokat, s így lett nekünk Toldink.

Gyereket és nevelőt az előbb ismertetett 3 történelmi iskola megszüntetésével „helyeztek át” a 6. sz. Általános Iskolába (akkor számozták az iskolákat) 1963. július 1. hatállyal.

A 4. Ének Zenetagozatból csak Szűcs Lóránd igazgató és Galambos Béláné ének­karvezető nem jöhetett ide. A helyettes igazgató Szabó Edit szerencsére maradt. A zenei igazgató helyettesnek Gecsei János énektanárt kaptuk a 7. sz. Palóczy Fiú iskolából Igazgatót is felkérték, de sem az 1. sem a 2. jelölt nem vállalta. Látván a félig kész épületet s a roppant gondokat: 3 iskolát leltár szerint átvenni, leselejtezni, az új iskola építését befejezni, berendezni, s a 3 intézet nevelőit, tanítványait, szülőit összekovácsolni.

Harmadikként én kaptam egy telefont Tok Miklós művelődési osztály vezetőjétől, hogy azonnal jelenjek meg a Városházán. Karon kapott, s bevitt a tanácselnök helyetteshez Gribovszky Lászlónéhoz, s bemutatott mint a 6. sz. igazgatóját. Némi vita, alkudozás után vállaltam el úgy, hogy az épületet meg sem nézhettem. Én ismertem mind 3 tantestületet, s az iskolaszervezésben jártas voltam, mert előtte az 5. sz. iskolában 6 tanteremben 20 osztályt tanítottunk.

A három iskolából összejött több mint 50 tanuló csoport változatlan összetételben maradt, osztályfőnökökkel, nevelőikkel együtt. Megmaradt 2 úttörőcsapat is: a 6-osból a Hámán Kató, Bíró Dénesné, a 34-ből az Oprendek Sándor, Réty János vezetésével. Mivel a földszinti rész még hiányzott, a tanári szoba és igazgatói iroda a földszinti folyosó végén, szertárnak tervezett 1 ablakos szobákban kapott helyet.

Az első tantestületi értekezlet több mint 80 nevelővel a Kossuth u. 11. (ma Bábszínház) nagytermében lehetett megtartani. Jellemző, egyetlen városi vezető sem jelent meg. A 3 igazgató alaposan felkészült. Nem csak szöveget mondtunk, de mindjárt feladatokat is osztottuk, mert nem tudtuk, mikor lesz újra lehetőségünk együtt leültetni a testületet. Szerencsére egy többségében 30-45 életkorú nevelői kar, több gyakorlott iskolai képesítésű, nagy tapasztalatú egyénekből álló munkatársak, elfogadtak irányítónak, vezetőnek.

Első nagy feladat volt az évnyitó ünnepély. Tudtuk, több mint 4000 fő jön el, de ilyen terem nem létezett. A mai műjégpálya helyén a Népkert Szabadtéri Színpad rendelkezett 2500 ülőhellyel, s megfelelő hangerősítő rendszerrel (A Népkerti Vígadóban rendezett Fazekas Esten Réz Atilla emlékezett meg erről.)

A nézőtéren táblákkal jeleztük az egyes évfolyamok helyét, s a nevelők igazgatták a roppant tömeget. Nagyon szép műsorral a szülőket is megnyertük.

Utána kikaptam a kertészeti Vállalattól, mert letaposták a parkot, s a rendőrségtől, mert a végén a kizúduló tömeg az akkor még szűk Csabai kapu elején forgalmi dugót okozott.

A sikeres tanévnyitó ünnepélyt követte az első tanítási nap. Ha az épületbe egyszerre engedünk be közel 2000 gyereket, és a kísérő szülőket, abból csak botrány lehet. Kihirdettük, s újságban is közzétettük, hogy az évfolyamok óránként érkezhetnek a Fazekas utcán át. Egy óra alatt az előkészített névsorok szerint összeálltak az évfolyamok egyes osztályai, s hátul, a Palóczy utcán át távoztak. Így kerültük el a zsúfoltságot, rendetlenséget.

Különleges, és több éven át tartó próbálkozásokkal találtuk meg a 24 tantermes épület célszerű beosztását. Több mint két váltásban tanítottunk eleinte. A hangszeres tanároknak, a szertárnak szánt egyablakos szobákban tudtunk helyet adni. Volt zongora, hegedű, cselló és fafúvós tanszakunk. A szertárnak jó volt a 6 cm-es válaszfal, de ha mindkét oldalán egy-egy zongora szólt, nem éppen ideális.

Augusztus végén derült ki, hogy a Művelődési Osztály elfelejtett bútort rendelni. Így a város iskoláit jártuk, s szedtük össze a felesleges padokat, és a nevelők saját kezűleg rendezték be termeinket. Az Iskolabútorgyárban személyesen jártam az új bútorokért, de csak októberre szállítottak. A régi padokat ki, az újakat berakni már az ifjúság és szülők segítségével tudtuk. Utasítottak, hogy az udvaron felhalmozott padokat semmisítsem meg. Lett belőlük énekkari állvány, rajzbak, fali polc, virágtartó, szertári állvány stb.

Jellemző akkori városi vezetőinkre, hogy a normálnál 2 fővel kevesebb takarítót adtak. 4 órás adminisztrátort csak a 3. tanévben engedélyezték. Addig majd mindent a 3 igazgató csinált.

Mivel a napközi még csak épült, őket a régi Palóczy utcai elhagyott iskolában helyeztük e. A második tanévben kellett lebontatnunk társadalmi munkában. Az elaggott épületben 3 db nagy méretű márvány emléktáblát találtam. Senkinek sem kellett a városban. Az új épületben sem lehetett helyet találni számunkra, sem az egyesítést nem szolgálta volna, mert a másik két iskolát sértettük volna (Egy márványtáblát Sárospatakra a Református Egyháztörténeti Múzeum pincéjében őriznek)

Az indulás, az első 24 tantermes iskola akkor szenzáció volt Miskolcon. Érdemes az Észak-magyarország c. lapunk 1963. szeptember 19-i számában Priska Tibor: „Nagyüzem a Fazekas utcában” című riportját elolvasni.

Részlet az újságból: „Csaknem kétezer általános iskolás tanul ebben az épületben A hatalmas méreteket illusztrálandó, hadd említsünk meg néhány adatot. A 24 tantermes iskolának körülbelül 100 dolgozója, hat politechnikai műhelye van. Különösen most nehéz a munka, amikor még az építők munkazaja is átszövi a tantermek áhított csendjét, hiszen az épületet még nem adták át teljes egészében rendeltetésének.

Az igazgató szerint az egyik legfontosabb feladat: a nevelők jó kollektívájának kialakítása. Ez a sajátos körülmények miatt eléggé nehéz. A nevelők három iskolából jöttek ide, és nyilván mindegyikük magával hozta iskolájának szokásait, hagyományait, és érthető módon ezeket próbálja meghonosítani itt is. Nincs olyan helyiség, melyben összeülhetnének. Sok kiváló képességű nevelő jött ebbe az iskolába, ahol minden nagyban megy. Aki például a könyvtár vezetését vállalja majd, annak körülbelül kétezer olvasóval kell számolnia. (Ez már egy járási székhelyen is dicséretes adat .) Vagy: aki a fizetések átadására vállalkozik- társadalmi munka! – annak egy napon mintegy 80 ezer forintot kell szétosztania.

Szép modern iskola a Fazekas, de az igazgató nincs mindennel megelégedve. Néhányat talán érdemes megemlíteni. Például: az emeleti lépcsőfordulóknál az üvegablakok előtt nincs védőrács. Jó lenne védőrácsokat rakni a fordulókhoz, hogy a lépcsőről lefelé futva valaki az ablaknak szalad. A külső ablakokat nem lehet nyitni, rögzített üvegtáblákat szereltek ide. Így kevesebb az építési költség, de az ablak tisztítása csak kívülről lehetséges. Ezt a munkát az ablaktisztítók vállalták: minden évben egyszer lemossák, és ez ötezer forintba kerül. Nincs megoldva az előadótermek sötétítésének kérdése. Jó lenne az is, ha az előadótermekben elszívó berendezést szereinének fel.

A lényeg azonban az, hogy mégiscsak egy hatalmas iskolával gazdagodtunk, ahol máris élénk munka pezseg. És ha a hetesek negyvenen fölüli létszámot is jelentenek, azért bizonyos, hogy sok jót hallunk még erről az iskoláról.”

Nekem, mint nevelőnek sohasem tetszett az iskolák számozása. Egy sporteseményen nem lehet ezzel lelkesíteni senkit. Ezért felkerestem Marjalaki Kis Lajos ny. tanár urat, Miskolc nagyszerű ismerőjét egy magnetofonnal. Reszkető hangján még sok gyerek hallgatta, az Akasztóbérc, Nyakvágó, Pallos utcák néveredetét. Tőle tanultuk meg a Fazekas utca és a Pece patak történelmi kapcsolatát. Azóta a Pece eltűnt, a „Fazekas” márkanév lett. Az udvar életveszélyessége miatt nagyon hiányzott. Az ott maradt régi épületmaradványokat évekig bontottuk, fokozatosan alakult ki a mai formája. Telekkönyvileg úgy vettük birtokba, hogy önkényesen húztunk egy kerítést, s 10 év múlva „elbirtoklás címén” törvényesen is megkaptuk.

Fontosnak tartottam az úttörő élet jó működését, mert kitűnő összefogója, és alakítója az intézet egységes lelkületének. A 3. tanévtől már csak egy csapat, a Hámán Kató maradt életben, melynek   színességét a zenei tagozat biztosította. Furulyazenekar nélkül nem volt ünnepély. A két nagy-kórus mellett az alsós, meg az osztályok kórusa között oszlott meg a sok-sok ünnepély és szereplés. A város, és az üzemek szívesen hívtak szerepelni, mert előre biztosított volt a siker. Hisz az énekkarból sokszor kitelt egy tánccsoport, néhány hangszeres szám. Ez ugyan ingyenes, többletmunka volt, de megtérült, mert népszerűsítette az addig ismeretlen új iskolát.

Országosan egyedülálló volt, hogy saját iskolaorvost sikerült engedélyeztetni. Dr. Hajós Anna 1933-óta volt Miskolcon közismert gyermekorvos, s hajlott korára tekintettel a 2000 gyereknek, hozzánk rendelték. Volt több év, hogy tanári melletti szoba volt az orvosi rendelő, két előszobával (hogy a fertőző beteg az utcáról közvetlenül az orvoshoz jusson).

Amikor a Jókai lakótelepet építették, a felnőtt körzeti orvos (a nemrég elhunyt dr. Bartha Árpád) évekig iskolánkban kapott rendelőt.

Az iskola egyik legfontosabb szellemi szolgáltatója a könyvtár. A 3 intézetből összeállt rendezetlen könyvhalmazon ideiglenes jellegű 4 órás kezdő könyvtárosokat kaptunk. Sorsa akkor rendeződött, amikor Szabó Edit helyettes igazgató nyugdíjba ment, s a földszinti első termet oda készített bútorokkal könyvtárrá alakíthattuk. Volt időszak, amikor úgy mondtuk: csak két ember van az intézetben aki mindenkit ismer- az iskola orvos és a könyvtáros. A szakszerű katalogizálásban és könyvek kölcsönadásával a Szabó Lőrinc Városi Könyvtár akkori munkatársai segítettek.

Az első tanév legnehezebb feladata volt az intézeti rend, a napi működés, a vezetés szervezetének kialakítása. Nem volt ilyen nagy intézetre példánk. Heti kb. 1200 tanítási órához órarendet sehol sem láthattunk.

Abban az időben a „kollektív vezetés” volt korszerű. 3 igazgató, 4 úttörővezető, szakszervezeti titkár, pártvezető, s a munkaközösségek (alsó-, felső-, szakmai-) közös tanácskozása döntött a legtöbb dologban. A megmaradt naplóm 14 főt őriz ebben a testületben. Kimerítő vitáink voltak, hogy 3 iskola hagyományaiból mit folytassunk. Legjobb, s leghatékonyabb módszereket az Ének-zene tagozatos iskolából örököltük. (Nem véletlen, mert igazgatója a városi igazgatók továbbképzésének legfőbb irányítója volt.)

Mivel nem volt tanári, a nevelőkkel csak írásban a „körözvényen” át érintkeztünk, amit mindenkinek alá kellett írni. Ebből tudtuk, hogy ki olvasta már, s vette tudomásul. Az első időkben 70-80 körözvény ment ki egy tanévben. Végül a már 20 db is elég volt az irányításhoz.

Bajunk volt az osztálykönyvekkel, mert a III. emeletről a földszinti tanáriba lehozni, felvinni 10 perc alatt bajos volt. Végül „nagy merészen” a lépcső mellett a tűzcsap szekrényben helyeztük el tanítási idő alatt. A jó tanulói szellemiségre jellemző, hogy bár őrizetlen volt, illetéktelen osztályzatokat nem igen hamisítottak bele.

A folyosón szabadon voltak a kabátok. A lopások ellen a hivatalsegédeket osztottuk be kapuügyeletre, s a tantermi szárnyba a tanítás megkezdése után csak igazgatói engedéllyel mehetett fel bárki.

A nevelői munkaközösségekkel az iskolavezetés nem igen ért rá foglalkozni. Szerencsére sok kiváló nevelőnk volt, aki kitűnően összefogta, szervezte, irányította a hozzátartozókat. Maguk között vitáztak, döntöttek, intézkedtek a feladatok többségében. De volt, amikor az illetékes igazgatóval hozattak döntést. Itt ismerték meg egymást a nevelők, találkoztak a különböző módszerekkel, hozták az ötleteket, javaslatokat. Tulajdonképpen köztük kezdtek csírázni azok a gondolatok, elvek, melyek végül egy sajátos „Fazekas szellemiségben” ötvöződtek. De többen nem kedvelték ezt, meg a nagy méreteket, s a vele járó sok feladatot. Ezek a nevelők előbb-utóbb távoztak.

­Első tanévünk folytatta a növendékhangversenyek sorát a la. koncerttel, Júniusban előadtuk:, Szőnyi Erszébet: „A didergő király” gyermekoperáját a Konzervatórium zenekarával. Reményi János vezényelt. A király: Tréfás György debreceni operaénekes, a gyermekszólót Németh Hedvig IV. osztályos tanulónk énekelte. Ezzel a produkcióval sikeresen mutatkoztunk be.

Tanévzáró ünnepélyünk ismét csak a népkerti Szabadtéri Színpadon folyt le, méltón zárva a viharos első tanévet.

Második tanévünkre megnyílt a 8. sz. iskola a Selyemréten, s elég sok tanuló és nevelő távozott. Nagy könnyebbség volt számunkra. Beköltözhettünk a napközibe, de étkezni évekig az udvaron lévő Közgazdasági Szakközépiskola pincéjébe jártunk.

Még folyt a tornaterem építése, s be kellett rendezkedni a 6 műhelyben a politechnika, mint új tantárgy- oktatására. Mivel ilyen szakterem a környékbeli iskolákban nem volt, azt a tantárgyat a 4. sz. Szabó Lajos (ma Kis-Hunyad) utcai, a 7. sz. Palóczy u. és a 9. sz. Szeles u. iskolák tanulóinak is mi oktattuk. Bár a politechnika tantervében nem szerepelt, én – ha már lehetőség van rá- bevezettem a lányok számára a főzés és varrás tanítását is. Kitűnő tanárnőket találtunk, akik révén az egyik legkedveltebb tantárgy lett a lányok közt. Sőt volt idő, hogya fiúk is főzni akartak. Az úttörő szervezésében egy szakács szülő szakkörvezetőként tanította egy ideig főzni fiainkat is!

A költségvetés lehetőséget adott szakkörök szervezésére. Volt, amikor 5 anyagigényes, 15 nem anyagigényes szakkört vezettek lelkes nevelőink. (Az Úttörőház panaszkodott, hogy nem járnak hozzájuk gyerekeink) Nálunk nagyobb választék volt.

Az Országos Úttörő találkozót Aggteleken megyénk rendezte. Barlanghangversenyünk olyan sikeres volt, hogy a bejárathoz emléktáblát tettek. Mára sajnos eltűnt.

Országosan is felfigyeltek ránk. A Magyar Televízió 30 perces műsort adott le az itt folyó munkáról.

A növendékhangversenyek folytatása mellett, ifjú zenészeink óhajára „tanári koncertekre” is sor került néhány évig, a Bartók teremben. Aki vállalta a fellépést nagy élményként őrzi hangulatát.

Mivel a nevelők nem ismerhették a sok gyereket, számukra bevezettük a „betétlap” rendszert az ellenőrző mellet. Ez azonban nem vált be. Ugyanígy kihalt az „osztály-tükör” vezetése is. Május végén tornaünnepélyen keltettünk hangulatot a testnevelésnek. Az alsó tagozat pedig 4 tanteremben kézimunka kiállításon mutatkozott be a szülőknek.

Harmadik tanévünk már viszonylag rendben indulhatott. Megtudtuk, hogy Bartók Béla ükszülei a közeli Borsodszirák temetőjében nyugszanak. A sírokat felkerestük, az ottani kis iskolával testvéri kapcsolatba kerültünk. Ez néhány évig tartott. A Magyar Televízió „Zenélő órák” címmel körbejárta az országot. A miskolci közvetítésben iskolánk is képernyőre került. Ebben az évben alakult ki kapcsolatunk Reményi János úr révén a Liszt Ferenc Tanárképző Főiskolával, s a miskolci tagozat gyakorló iskolája lettünk. Ez a feladat kihatott a zenei életünk mellett az intézet más területeire is. E mellett az egri és nyíregyházi tanárképző főiskolák, a sárospataki tanítóképző is rendszeresen küldte hozzánk gyakorlatra a tanárjelölteket. Akadt, aki később intézetünkben került kinevezésre.

Ebben a tanévben sikerült a Városi Tanácsnál elérni, hogy a csupasz folyosókra beépített ruhaszekrények kerüljenek felül kiállító vitrinekkel. 3 éven át adnak költségeket, de abbamaradt, s a II. emeleten sohasem volt ruhaszekrény. A földszinti vitrinsor a szülőföld bemutatását szolgálta. Az elsőben volt Grandtner Jenő szobrászművészt ismertető kis kiállítás. Folytatódott az iskola, Miskolc, és a megye bemutatásával. Amikor a Herman Ottó Múzeum fala a Szinva partján leomlott, a múzeum építése idején ezekben a vitrinekben kaptak kiállítási lehetőséget. Ez alkalom volt, hogy teljesen idegenek is benézzenek iskolánkba. A szülői fogadó, a napközi, a politechnika vitrinjei az ott folyó életet mutathatják be. ­

Iskolánkat terheli, hogy – nagy intézmény lévén – munkaügyi döntőbizottságot szervezzen 4 iskolának. Az itt tanítók peres ügyeit a mi nevelőink folytatták le első fokon. Nem volt népszerű feladat, de az úton betekintettünk a többi intézet életébe.

Külföldi kapcsolatok is kezdődtek. Potsdamból először fogadtunk vendégeket látogatásunk viszonzására, 1965-ben.

A következő tanévben már csak egy úttörőcsapat a Hámán Kató működik, Meskó László és Szabó Andorné vezetésével. Toldi szobrunk a kertben már ideiglenes helyén áll. Tiszteletére dr. Sáfrán Györgyi a MTA Arany János kutatója szövegével, Szűcs Lóránd zenéjével 200 szereplő előadja a Toldit. 4 művelődési ház után a Miskolci Nemzeti Színházban. Mindnyájunknak nagy élmény. Úttörő szakkörként a rézfúvós szak indul Zobay Béla ifjú tanárral.

Tinschmidt Mária énektanárunk férjhez ment. Reményi János tanár úr 2 lánya itt tanult, így átveszi a zenei kórust. Csak óradíjat kap, de a legnagyobb lelkesedéssel dolgozik, mert mindannyian segítjük, hogy neki csak a művészeti dolgokkal kell foglalkozni. A fegyelmezett és jól képzett gyerekekkel éri el a nemzetközileg is elismert magas színvonalat.

A 4-5-6 párhuzamos osztály nevelésére, értékelésére bevezet jük az „évfolyamgyűléseket”. Az úttörő félévenként beszámoltatja a rajokat, és értékeli munkájukat. Ebben teljesen a tanulókra hagyatkozunk.

A 6. tanévben az orosz- és zenei tagozat mellett VII. évfolyamban matematika tagozat indul, mert a korszerű élet kívánja.

1970-ben 25 éves az úttörő mozgalom. Tanítványaink pályázatokat írnak, szerepelnek, s hogy a jövőnek is hagyjunk emléket a Toldi kertben egy le forrasztott rozsdamentes fém dobozban elhelyeztük az iskola, Miskolc emlékeit egy márványtábla alá. Ezt sajnos többször feltörik, s évek múltán a fém doboz raktárba kerül. Az 30. évfordulónkon már nem találják.

A zsibongóban összerakható színpadot készítünk, a mennyezetbe hangszórókat, reflektorokat építünk, hogy az ünnepélyeket jó körülmények között rendezzük. Az emeletről jöhetnek a felkészült szereplők. A reflektorokkal megvilágított színpadon minden jól látható. Katowice polgármesterének meghívására l hetet ott koncerteztünk. Debrecenben a Bartók Bála Nemzetközi Kórusversenyen III. helyezettek lettünk. Az iskolavezetés 8 órás adminisztrátort kap segítségül.

A 9. tanévben az úttörő vezetést Réz Attila veszi át.

A 10. tanévben a kor szokása szerint „törzsgárda plakettet” emléklappal alapítunk. Ez a szakszervezeti bizottság hatásköre. A jubileumi emlékévünk kapcsán újból szerepelhettünk a televízióban. A kórus, a népi tánc, a politechnika kerül a képernyőre. A 30. jubileumi növendék hangversenyt a Kossuth u. 1. sz. Művelődési Ház udvarán, szabadban tartjuk.

1974-ben 20 éves az énektagozat. Nemzetközi zenei tanácskozáson mutatjuk be munkásságunkat, melyre Szőnyi Erzsébet zeneakadémiai tanár 22 országból hoz vendégeket. Varga Gáborné a Megyei Tanács helyettes elnöke tartja az ünnepi megemlékezést, aki születésétől kezdve ismeri e tagozatot.

1975 Bartók jubileumi év. 30 éves halott. Karai József zeneszerző Lajos Árpád gyűjtéséből merítve „Borsodi szvit” címmel számunkra ének-zenekari művet ír. Természetesen ellátogattunk Borsodszirákra a Bartók ősök sírjához.

1976 sűrű év a zenészeknek. Komlón a gyermekkarok országos találkozóján együtt énekeltünk a Kodály szobor avatásán. Debrecenben pedig a Bartók B. Nemzetközi versenyen a gyermekkarok közt 1. hely, s hanglemezfelvétel. Az ország legrangosabb kultúrintézménye a Népművészeti Intézet Nívódíját vehettük át.

A 14. tanévben indulunk az angol BBC rádió „Énekeljenek a népek” világversenyén. Csak magnetofon-felvételt kér és értékel az ismeretlen zsűri. Az angol nagykövetségen vesszük át Reményi tanár úrral az 1. helyezést. A tanév végén Tamperébe repülünk a kórussal Európa versenyre. Miskolc testvérvárosában az ismerős Erdélyiné fogad volt tanítványunkkall Bíró Katalinnal. Mindketten ott tanítanak. 3 aranyérmes díjjal térünk haza. Az út jellemzője, hogy csomagokkal, hangszerekkel 22 átszállást bonyolítottunk le minden baj nélkül.

A 15. tanév évnyitóján először adjuk kézbe nyomtatott „Házirend”-ünket, 24 oldalon. Ebben a tanévben jön vissza a tamperei gyerekkar, s közös koncerttel ünneplünk. Az Éneklő Ifjúság kórusversenyen harmadszor 1. hely, és hanglemez.

1978-ban angol tagozatot indítunk volt tanítványunk Zimányi Árpád vezetésével. Megindul a Fazekas utca bontása, a lakótelep építése. Iszonyúan balesetveszélyes az iskola környéke a hatalmas munkálatok miatt. E tanévben 25 éves az ének-zenetagozat. Ünnepi koncert és műsor a diósgyőri várban. Rádió, Tv felvétel.

A Művelődési Minisztérium hanglemezt készített az énektanításhoz, amit minden iskolának megküld. Az 1-2. évfolyamnak 10 dalt énekeltünk a lemezre. Debrecenben a Nemzetközi Kórusversenyen a kórusunk lesz 1. díjas és kerül hanglemezre.

Az 1979/80 tanévet nehezíti, hogy a Bíróság épületét bővítik. A lebontott régi tetőt, és az építési anyagokat udvarunkon tárolják. Előfordul, hogy az itt dolgozó csíkos-ruhás rabok együtt fociznak a napközis tanulókkal. 25. jubileumi növendék hangversenyünket összekapcsoljuk a megye ének-zenetagozatú iskoláinak kórustalálkozójával. 7 gyermekkart látunk vendégül a Bartók Teremben.

Az iskola mellett 2 betoncsőbe foglalják, lefedik a Pece patakot. Helyére napközi udvart kezdtünk kialakítani. Melléje épül a tornaterem mögött – minden tiltakozásunk ellenére – a nagynyomású gázfogadó állomás. Ez állandó veszélyt jelent a gyermekeinkre. Erre nevelőinknek állandóan figyelni kell.

1982 nagy tanítómesterünk, zeneszerzőnk Kodály Zoltán születésének 100. évfordulóján jubileumi koncertkörútra hív Belgiumba Antwerpen – Wilsbeke városrészének magyar származású zeneiskolai igazgatója. A Borsodi Volán autóbuszán több mint 5000 km-t utazunk. Sorozatban koncerteztünk templomokban, koncerttermekben, de még a tengerparton is. Nagy távolságokból is jönnek ott élő magyarok bennünket hallgatni.

20. tanévünkben szerényen emlékeztünk meg a Fazekas indulásáról. Májusban jubileumi 50. növendék hangverseny. 1982. decemberben a Magyar Tudományos Akadémia Kongresszusi Termében rendezett ünnepélyen kórusunk éneke adja meg a kellő hangulatot. Felkérnek, hogy Mahler: VIII. Szimfóniájának gyermekkari részét énekeljük a budapesti Sportcsarnokban. hanglemezen is rögzítik. A felvételre szánt 2 hét helyett, egy hét alatt elkészült a mi részünk, s így egy hét budapesti nyaralás lesz ráadásul kórusunk jutalma.

A tanév kezdetén bejelentettem a felettes hatóságnak, hogy év végén nyugdíjazásomat kérem. Hozzáfűztem, hogy jó lenne utódomat már év közben kinevezni, hogy legyen alkalma ennek a komplikált, nagyméretű intézménynek, és a benne folyó színes   igényes életnek megismerésére. Mint eddig megszoktam, kérésemet figyelmen kívül hagyva, csak az utolsó pillanatban jelölték meg utódomat. Az átadás-átvétel a legegyszerűbb jegyzőkönyvezéssel történt meg. Utódommal még az épületet sem jártuk végig. Az igényes testületet megismerni nem tudta, s az első tanévének végén önként távozott iskolánk éléről. Utána Nucz Istvánné színvonalas, tartalmas munkával, 3 választási cikluson át 15 évig eredményesen folytatta az első 2 évtizedet.

A Fazekas alapításáról és első 20 évének emlékeiről eddig elmondottakat elolvasva érzem, s elismerem, hogy nem tárgyilagos. Egyértelműen kihangsúlyozza a zenei oldalt, pedig a többi tantárgy. is a város átlagánál színvonalasabb volt. – Elfogultságom mentésére felhozhatom, hogy képzettségem és életpályám tapasztalatai alapján a társas ének- és zenélést az egyik leghatásosabb nevelési módnak tartom, s erről találtam a legtöbb tárgyi emléket. / Kántor és   sok énekkar tagja voltam korábban / Ezek a szereplések tették az intézetet a társadalomban közismerté, s az egyéni hangszeres tanítás sok sikeres embert formált. Sajnos ilyen típusú zenei általános iskola – más érdekek miatt – csak 3 maradt az országban.

Nem illeszkedett be az általános iskolák rendszerébe, mert a hangszeres tanárok mögött nem volt a statisztikában is megjelenő tanulócsoport. A költségvetésben sem lehetett hangszerbeszerzésre karbantartásra összeget tervezni. Ezt a zavarosságot növelte, hogy körzeti politechnikai műhelyünk 3 másik iskola gyermekeit is oktatta, s erre nevelőt, anyagot itt kellett biztosítani. A pénzügyekben, statisztikákban mi jobban kiismertük a lehetőségeket, s időnként zavarba hoztuk a felsőbb szerveket. Mivel visszaélés sohasem történt, belenyugodtak, hogya „Fazekas kilóg a sorból”. No de ezt azért nevelőinlmek minden vonatkozásba magasabb színvonalon illett igazolni. E helyen is hálásan köszönöm mindannyiuknak ez irányú törekvését és eredményességét.

A népszerűség és sikerek kovácsolásában nagy szerepe volt a testnevelésnek. Az általában 4 nevelőt („tansámli” -nak becézve) befogadó kis tanáriban több kitűnő nevelő foglalkozott a testi neveléssel. A városháztérről kitűnő lánytornászok érkeztek, akik már itt értek meg a megyei és országos versenyekre. Érdemesnek tartom megemlíteni Molnár Annát, aki ma már nemzetközileg számon-tartott női-torna edző és koreográfus. Ezt a zenei tagozaton alapozott képzettsége segítette, testi adottságai és az iskolák nevelése mellett.

Mikor 2 év után tornatermünkbe mehettünk, el kellett dönteni melyik tömegsportot favorizáljuk. Nézeteim szerint olyan csapatsportot választottam, ahol szoros szabályok, a legjobban kizárják az erőszak, a testi erő érvényesítését. Így honosult meg nálunk a kosárlabda. Sikerült kitűnő kollégákat is megtartani. Nekik köszönhető, hogy leányaink 6, fiaink két úttörő olimpiát nyertek a számtalan egyéb győzelem mellett. Kapcsolatunkat erősítették a középiskolákkal és az Egyetemmel. Mindenütt szívesen fogadták őket.

Fontosnak és ajánlatosnak tartom, hogy visszamenőleg gyűjtsük össze a sportemlékeket, s ezzel is buzdítsuk az egyre kevesebb mozgást, terhelést igénylő gyermekeinket.

A különleges nevelést igénylő néhány fiúnkat, a városban működő cselgáncs, majd a súlyemelő szakosztályok közreműködését kérve tudtuk helyes irányba terelni. Pl. Tóth Mihály, akiből nemzetközi szintű cselgáncsbajnok lett. Élmény volt Szűcs Lajos súlyemelő bajnokkal és Áronné kosárlabdással a gyermekeinknek itt találkozni.

A testi nevelés fontos része, hogy amikor lehetett, az iskolai úszásoktatásban mindjárt bekapcsolódtunk. A 2.,3. osztályosok nagy része megtanulta az úszás alapjait.

Több éven át nálunk dolgozott Kun Lajosné tanítónő, aki kitűnő néptánc oktató is volt. Kitűnően együtt dolgozott a zenészekkel. A varrodánkban sok ruhát maguknak varrtak meg a lányok. Mikor nyugdíjba mentem, külön ruhatárban egy-egy csoportnak elegendő matyó, kalocsai stb. ruhával, s csizmákkal rendelkeztek. A szerepléseket nagyon színessé tudták tenni. Ugyanezek a gyerekek az énekkarban, egyik-másik zenekarban is közreműködő volt.

A tanórán kívüli sokoldalú és rendkívül színes életet – mint említettem – az úttörőcsapat keretében szerveztük. Általában elmarasztalják politikai elkötelezettsége és kötelező jellege miatt. Ebben sok igazság van. De hozzáteszem, hogy lehetett az úttörőben sok érdekes, a gyerekeket vonzó és jó irányba nevelő mozgalmat szervezni.

Az évente megrendezett Ságvári kulturális seregszemle a helyes nevelői ráhatással, lelkesítéssei sok-sok gyereket mozgatott meg szervezetten, s az iskolák, csapatok között nemes versengésre adott lehetőséget. Az alkotó, igényes nevelők szívesen vitték csoportjaikat a városi, megyei megmérettetésekre. Itt lett összehasonlítási alapjuk végzett munkájukról.

A pártállam idején rengeteg ünnepélyt kellett szervezni. Nagy iskolánkban ezeket szétosztottuk nevelői csoportok, és tanuló csoportok, évfolyamok között. Nevelőtestületünk bele tudott vinni nem kötelező hazafias, erkölcsi és más nevelési többletet. Pl. márc. 15-i ünnepélyeink a Kossuth moziban filmvetítéssel folytatva. (Rákóczi hadnagya, Erkel, Déryné c. film)

Már említettem, hogy az úttörő a legfontosabb kiegészítője volt nevelésünknek. Az egyenruha viszonylag olcsó volt, ezért szeptember végén megrendezhettük az „egyenruha szemlét” ­katonai részvétellel – s kiegészítettük, az évre vállalt raj feladatok ünnepélyes bejelentésével. Minden ünnepélyünk fontos kezdete és vége a dob és kürt hangjaira bevonuló csapatzászló és díszkíséretének jelenete. Ezzel tudtunk felemelő hangulatba hozni bármilyen nagy tömeget.

Ezt a sajátosságunkat más szervezetek is többször kérték tőlünk. Természetesen megfelelő háttér dekoráció is volt, hála rajzosainknak.

Az évi felkészítés után év végén került sor az ünnepélyes kisdobos- és úttörő avatásra. Hogy ne legyen csak a sablon, a kisdobos-vezető utána rajonként a szülők beavatásával megvendégelte az avatottakat.

Sajátosságunk volt a kidolgozott próbarendszerünk. Rajonként egy arannyal szegett nyakkendőt, az egész iskolában pedig egyetlen nemzeti színnel ékesített nyakkendőt vehetett át a győztes. Van olyan volt – ma már felnőtt – tanítványunk, aki otthonában őrzi, vitrinben, olyan dicsőségnek tartja ma is.

A tanulmányok serkentésére tárgyanként versenyeket rendeztünk, még pedig külön­külön az 5-ös, a 4-es, a 3-as, 2-es osztályzatúak között. Így minden rendű gyereknek volt esélye valamilyen szinten helyezésre. A nagy többséget tudtuk ezzel nemes küzdelemre késztetni. Egész intézetünk színvonalát emeltük.

Jól működtettük az „úttörő csapattanácsot”, az önkormányzat tanuló-iskolájaként. Értékelték a rajok, a csapat életét, az egyes vezetőket választottak. Nagyon sok dolgot véleményezhettek. (Házirend) A mozgalmi életben több olyan gyerek is sikeres volt, aki osztályzatokkal nem dicsekedhetett. Ezek a közéletben hasznos polgárok lehettek.

Az évi úttörő élet koronája volt a nyári tábor. Már a kezdeteknél kinéztem kékmezőt, az Erdészet elhagyott épületével. A napközis konyha kitelepült a sátorba. A szülők, patronálók segítettek a szállításba, építkezésbe. A KÖJÁL kívánságára leselejtezett autóbuszból melegvizes mosdóval-zuhanyzóval berendezett kocsit építettünk. Egy beton úszómedencét is építettünk, bár Tapolca csak 1 órányira fekszik. Élményekben dús tábori programokba más intézetekből is bekéredzkedett 1-1 gyerek. Többségüknek nagyszerű élményt nyújtott Kékmező. Nevelőink többsége is szívesen áldozott szabadságából néhány hetet, mert más oldalról ismerhette meg gyermekeinket. És nekik is élményt nyújtott.

Nem nevelői feladatok.

A II. világháború után szinte egy emberként állt talpra hazánk népe, hogy újjáépítsük a lerombolt, kipusztított országot. Az épületek, vasút helyreállítása mellett, a lelki átalakulás, megújulás volt a legfontosabb. Ebben, különösen falun, kisebb városokban a tanítókra, tanárokra hárult a legnagyobb szerep. Természetessé vált, hogy a közélet minden területén ingyen dolgoztak. Ezt a folyamatot torzította el a 40 éves diktatúra, amikor egy sor üzleti, közgazdasági feladatot is az iskolák nyakába varrt. Ezt mindig keserűen vettem tudomásul. Egy párat megemlítek:

Tankönyvárusítás az iskolában. A megrendelés, raktározás, elosztás, pénzbeszedés, elszámolás felelősséggel, egy kis % részesedésért, egy ilyen nagy intézményben hatalmas többletmunka. Volt amikor 17 féle címen szedtünk pénzt. Rontotta a kapcsolatunkat a szülőkkel.

A változó tantervek, évente új tankönyvek az ifjúságban a könyv lebecsülését, gondatlan kezelését eredményezték.

Különféle újságok (Pajtás) árusítása mellett bevezették a tanulói balesetbiztosítást, az iskolai takarékbélyeg vásárlását, az iskolatej akciót. Ezek osztályonkénti megszervezése, kiosztása, a pénzek összesítése fogyasztotta a nevelők idejét, energiáját. Hibák, hiányok esetén az iskola vezetésének is gondot jelentettek.

A mozi- színház- opera- látogatások szervezése és lebonyolítása részünkről kulturális kiegészítésnek számított.

Nagyon nem illett az iskola profiljába a különféle hulladékok gyűjtése, raktározása és szállítása, mert a MÉH vállalat időnként cselédként kezelt minket.

A közigazgatásnak nagyon kényelmes, számunkra pedig problémás feladat volt a 14 évesek személyigazolványához szükséges okmányok pontos begyűjtése, ellenőrzése. Még a kiosztáshoz is nekünk kellett az ünnepélyes körülményeket megrendezni.

Napköziseinknek pluszterhelést jelentett az étkezési pénzek kiszámítása és beszedése, amihez nem kellett nevelői képzettség.

Nézetem szerint az értelmezés egy képesítéshez kötött szakma, független az iskolától. Volt egy időszak, amikor rám bízták egy 500 adagos főzőkonyha irányítását egy másik épületben. Ezért a plusz munkáért természetesen egy fillért sem kaptam. Egy csőtörés – melynek kára nálunk jelentkezett – szerencsére megszabadított a főzéstől. A fizetésem persze változatlan maradt. De sok egyéb alkalmi munkát is az iskolára terheltek, mindezt a nevelés rovására.

Decemberben a „város ünnepén” „önkormányzati nap” címmel átvették az irányítást. Nagy kampány előzte meg az igazgató, úttörővezető, s egyéb tisztségekre a választást. Órákon taníthattak az arra vállalkozó gyerekek. Némi betekintést nyerhettek a vezetésről.

Pedagógus napon virággal látogatták a nyugdíjas nevelőket.

Az eddig elmondottak közös, testületi munkával folytak. A tanári szoba légköre, hangulata meghatározó az egyes nevelő de a teljes testület munkájára. Visszatekintve a megszépítő messzeségbe, úgy érzem, hogy ebben a teremben a többség jól érezte magát. Az enyhe csipkelődések mellől, hiányzott a kétértelmű drasztikusság, a komolyabb sértegetés, hangoskodás. Az új nevelőket előzékenyen fogadták, segítséget kaptak. A hivatalos, formális eskütételt igyekeztünk ünnepélyessé tenni. A kötelező ünnepeket kedélyessé hangolni. Nőnapi ajándék nem sablonos. Május l-i felvonulást „férfinap”-pal oldottuk (kötény, sapka, ajándék) A nagy méretek miatt kényszerültünk a jó szervezésre, a pontosságra. Pl. „lyukasóra” alig akadt. Igyekeztünk az órákat, minden rendezvényt pontosan kezdeni, időre befejezni.

Évente 1-2 alkalommal a napköziben vacsorára hívtuk a férjeket, feleségeket is, hogy családiasabb legyen a kapcsolat.

Rengeteg értekezletet kellett tartani. A létszám miatt féltem a hosszadalmasságtól, unalmasságtól. A legtöbb előadást az igazgatónak illett tartani. Többször előre kifüggesztettem beszédem vázlatát, s melléje írtam, kiktől, honnan várok kiegészítést. Így a nevelőknek is illett készülni, s egymásra figyelni. A munkaközösségek is szerepe itt kapott szélesebb nyilvánosságot. Felsőbb vezetőink is szívesen hoztak vendégeket, mert élénk, színvonalas tanácskozásra számítottak. Alkalmanként tekintélyesebb nevelőink is a testület elé állhattak, elismerve, hogy nem mindenben az igazgató a legokosabb.

A tanári kart legjobban természetesen a fizetésemelések, jutalmazások érintették és érdekelték. Egyetértésük megnyerését nehezítette, hogy beleszólt a politika, a legfelsőbb hatóságok intézkedése, a különböző funkció. A 7-8 fős iskolai vezetőség órákon át vitatkozott, alkudozott, érvelt, hogy igazságos legyen. Legnehezebb volt magukat értékelni. Volt, amikor funkcionáriusok sorrendbe írt javaslatát kértük, s ebből összesítve dönthettem. Előfordult, hogy félévkor mindenkit megkértem, ha osztályfőnök lenne, melyik tárgyhoz, melyik nevelőt kér. Ebből is sok mindenre tudtam következtetni, s év végén a jutalmazásnál alkalmazni.

Megtartottam, de nem nagyon szerettem a hivatalos „napokat”. Pedagógus nap, amikor magunkat ünnepelhettük. A nőnap mellett a dolgozó nőknek, pl. megszerveztük, hogy az iskolába rendszeresen járjon egy „szemfelszedő”, aki vitte a rossz, s hozta a javított harisnyákat. A sarki fűszerbolt az iskolában működtetett egy fiók-üzletet (tej, kenyér, felvágott stb.) Itt az érkező nevelő leadta a napi bevásárlás rendelését, s a tanítás befejeztével az elkészült csomaggal már haza is mehetett. Így időt, kényelmet nyert.

Igyekeztünk egy hónapra előre tudatni a külön elfoglaltságokat, hogy pl. az otthoni nagymosást ne zavarjuk.

Végül néhány szót személyemről. Nem tartom magam igazán jó tanárnak. Óráimat alig mulasztottam, de vázlatot, szemléltetést, nevelést fontosnak tartottam. Tudom, több kollégám nívósabb, élményekben gazdagabb, eredményesebb volt.

12 évig 1 tanerős iskolában dolgoztam, és Makarenkótól megtanultam a szervezés fontosságát. Ha mindenki tudja: mit, mikor, hogy kell tenni, azt általában 80%-ban teljesíti. A vezetésnek a maradék 20%-kal kell fokozottan törődni. Ez a nagy intézmény vezetésének egyik kulcsa.